Egy magyar családfa
T. Cím!
Engedjék meg, hogy Önökhöz forduljak segítségért, hiszen az Önök szakterületébe
vágó problémám van, azaz saját kulturális örökségemmel kapcsolatban vannak
kétségeim, szeretném, ha segítenének ebben eligazodnom. A múltam megértése
érdekében történelmi kutatásokat folytattam, sajnos a legkorábbi adatok, amikre
bukkantam a X. századból származnak, annál régebbre - legnagyobb igyekezetem
ellenére - nem jutottam. Mindenesetre az bizonyos, hogy egyik ősapám sámán volt,
aki áldozatául esett I. (Szent) István keresztény terrorjának, ugyanis
felnégyelték szegényt, amikor nem akart megkeresztelkedni, sőt, híveit is arra
buzdította, hogy őrizzék meg ősi, magyar hitüket. A helyzetet bonyolítja
azonban, hogy egy másik ősapámról az derült ki, hogy katolikus püspök volt a XIV.
század elején. (Sajnos az erre vonatkozó bizonyítékok nem száz százalékosan
megbízhatóak, hiszen ősöm - érthető módon- igyekezett titkolni eme ballépését. )
Súlyosbító körülmény, hogy másik ősapám az inkvizíció áldozata lett, mert a
reformáció híve volt. A máglyán végezte, erre írásos bizonyítékok is vannak,
mert az inkvizíciós bizottság pontos nyilvántartást vezetett. Azt is sikerült
kiderítenem, hogy főnemesi ága is volt családomnak. Őseim birtokát a Dózsa féle
parasztfelkelés során feldúlták, kastélyukat felégették. Szerencsére a családnak
nem esett baja, a családfő később - gondolom bosszútól vezérelve- részt vett a
felkelés leverésében, személyesen koncoltatta fel másik ősapámat, aki jobbágy
volt és Dózsa egyik legfőbb híve. (Nemesi elődöm védelmében sietek leszögezni,
hogy szörnyű tette elkövetésekor természetesen még nem tudott arról, hogy pár
évszázaddal később rokonságba kerül akkori áldozatával. )
További kutatásom során azzal is szembesülnöm kellett, hogy egyik ősapám török
volt. Bár ősanyám tiltakozott, sajnos bele kellett törődnie a
megváltoztatatlanba. Fiának később a Török Lacika nevet adta. Török elődöm Eger
vár ostrománál esett el. Bornemissza Gergely tüzes szekerétől sajnos Allah sem
védhette meg. Őseim másik ága viszont a török hódításnak esett áldozatul.
Elvesztették birtokukat, földönfutóvá váltak, csak nemesi nevük maradt meg.
Sajnos 150 évvel később sem kapták vissza javaikat, mert azt a Habsburgokhoz hű
idegen nemesség kezére juttatták. Ük-ükapám ennek okán haláláig neheztelt mind a
törökökre, mind az osztrákokra. Családom egy másik ága ellenben mindig nagyon
hálás volt Mária Teréziának, aki betelepítette őket az országba. Sváb
származásuk ellenére sikerült beilleszkedniük és nagyon is megtalálták itt a
számításukat.
Hogy a 48-as forradalom alatt mindkét oldalon harcoltak őseim, azt már meg sem
említem. Jókai már lelőtte előttem a poént, megírva a Baradlay család
történetét. Engedjék meg, hogy nagy ugrással rátérjek a XX. századra. Bár eddig
kissé hézagos emlékeket tárhattam Önök elé, a múltszázad eseményei már
meglehetős pontossággal állnak rendelkezésemre. A legérdekesebb életutat anyai
dédapám tudhatja magáénak, aki fiatalon került az orosz frontra az I.
világháború idején. Később hadifogolyként Szibériába került, ahonnan a háború
végeztével hazagyalogolt. Útközben belebotlott az orosz forradalomba, ezért,
amikor hazajött és itthon győzött a Tanácsköztársaság, első embernek
választották meg a falujában, mondván, a kommunizmus bölcsőjét is megjárta. A
fehér terror idején nagyon félt ős is, családja is. Szerencsére nem bántották,
mert ő sem bántott senkit. Később Pestre került és páratlan karriert futott be.
Horthy rendőrségében tiszti rangot kapott, ami nyugdíjas állást jelentett. 45
után sajnos emiatt sokáig sehol sem kapott munkát, haláláig rendszer-idegennek
számított.
Fia, anyai nagyapám református lelkész lett, aki vegyes érzelmekkel viseltetett
az oroszok bevonulásával kapcsolatban. Mivel anyai nagyanyámról sajnos kiderült,
hogy zsidó származású, a németeket mindenesetre nem szerették. Szerencsére csak
negyedrészt volt az, ezért csak az utolsók között vitték el, ezért, no meg
nagyapám buzgó imádságainak hála, épségben hazajött. Apai nagyanyám ellenben
német családból származott. Hozzátartozóit ki is telepítették. Ő megúszta, mert
akkorra már elvette nagyapám, aki a magyar munkásosztályhoz tartozott. Ő örült a
szocializmusnak, mert tanulhatott, taníttathatta a gyerekeit és nem kellett
aggódnia a megélhetésük miatt. Mire eljött 56, családom - talán okulva a múlt
hibáiból- már nem állt egyik oldalra sem, hanem szépen meghúzta magát. (Igaz,
apám, aki 13 éves, izgága kamasz volt akkor, balhéból szívesen beszállt volna,
de nagyapám bezárta a spájzba, nehogy belekeveredjen és baja essen. ) Végül így
esett, hogy 56-ot illetően nem tudok felmutatni egyetlen hőst vagy áldozatot
sem, sem egyik, sem másik oldalon.
Mindez súlyos dilemmát és identitászavart okozott nekem, ami odáig fokozódott,
hogy felkerestem egy pszichológust. Ő tanácsolta, hogy forduljak Önökhöz, talán
segíthetnek eldönteni, most akkor kit gyűlöljek, melyik oldalra álljak? Kérem
segítsenek, mert már aludni sem tudok emiatt. Amennyiben döntésükhöz további
információra lenne szükségük családom múltjával kapcsolatban, keressenek fel és
én készséggel állok rendelkezésükre. Szíves segítségüket előre is köszönve,
Tisztelettel:
Lee-Cüan-né, született Eszterházy-Takács Tünde
Ui: Mit gondolnak, férjem származása befolyásolhatja döntésüket? Amennyiben
igen, kérem mielőbb jelezzék és én haladéktalanul hozzálátok az újabb
családfa-kutatáshoz. Sajnos könnyen lehet, hogy ez tovább fog tartani, mert a
kínai írásbeliség pár évezreddel korábbra nyúlik vissza, mint a miénk.
Hegedűs Krisztián